Az 5. Gyerekvilág kiállítás és Baba-Mama Expo 2010. novemberében került megrendezésre. Ezen a kiállításon a Lakberendezők Országos Szövetségének standját négyfős lakberendező csapat alakította ki, ahol szintén a csapat tagja lehettem, és közös munkával az alábbi megjelenéssel büszkélkedhettünk.
Mottónk: A jövő gyerekszobája A 100 m2-es standot négy részre osztottuk, így alakítottunk ki különböző enteriöröket, különböző korú gyermekek részére.
A kiállításon berendeztünk egy szülői hálót babaággyal, egy óvodás kisszobáját, egy tinédzser szobáját, valamint egy nappali részt, ahol a vendégeinket tudtuk fogadni. Az elrendezéssel, szín és bútorhasználattal sikerült egy kicsit merészebb, új megközelítést bemutatnunk a gyerekszobák kialakításához.
Munkánk nagy elismerése volt, hogy a látogatók szívesen időztek standunkon, ahol a gyerekeket mesedalokkal és kézműves foglalkozással is vártuk.
És íme néhány látogatónk véleménye:




Szólj hozzá: Facebook fiókodban is megismerik véleményedet
Powered by Facebook Comments