Régi lakás átalakítása

Régi lakás átalakítása, felújítása 3D tervek alapján…


Sokan döntenek felújítás mellett költözés helyett. Ennek számos oka lehet. Lehet, hogy a környéket és a házat is szeretjük, csak a körülményeinkhez kell igazítani otthonunkat. Az is lehet, hogy csak azért vágunk bele felújításba, hogy aztán jobb áron tudjuk ingatlanunkat értékesíteni. Van, aki azért marad a meglévő otthonába, mert egyéb külső tényezők miatt nem kapná meg azt az árat érte, amit valójában érhet. (Egyik megrendelőnk azért választotta a felújítást belvárosi gyönyörű lakásánál, mert a társasháznak nincs kerete rá, hogy rendbe tegye a közös használatú tereket, lépcsőházat. Ez pedig jelentősen befolyásolja az érdeklődők első benyomását., hiába van szó egy remek lakásról.) De az is lehet, hogy a környék, a közlekedés miatt egy eredeti állapotban lévő ingatlant vásárolunk, mert szeretjük annak milliőjét.

Amikor nekiállunk egy felújításnak, végig kell gondolnunk, mi az, amin feltétlenül változtatnunk kell. Ki kell cserélni a kazánt, a radiátorokat, villanyvezetékeket, ablakokat? Netán a fürdőszobát kell átépíteni, vagy még egyet kialakítani? Le kell választani egy kisszobát, vagy egybenyitjuk az étkezőt és a nappalit, hogy tágasabb terünk legyen?

Egyik sem kis feladvány, főleg, ha benne élünk a lakásban. Járjunk mindennek utána, hogy a munka aztán gyorsan, zökkenőmentesen folyjon, mert semmi sem bosszantóbb, mint állandóan idegen embereket, szerszámokat és sittes zsákokat kerülgetni otthonunkban.

Nagyon fontos az alapos költségbecslés. Szakemberek kiválasztásakor kérjünk legalább három helyről árajánlatot. Kérdezzünk rá, mi mindent tartalmaz az ajánlat, nehogy aztán a legolcsóbb legyen a legdrágább. Egy jó trükk, amit nagy cégektől leshetünk el, akik pályáztatják a munkáikat, kapnak 8-10 árajánlatot, ezekből a legolcsóbbat és a legdrágábbat azonnal kizárják, és utána mérlegelik, melyik ajánlat mit tartalmaz. Akármennyit is számoltunk a felújítás költségére, legyen mindig kb. 15-20 % tartalékunk! Egy meglévő ingatlannál, pláne, ha az elmúlt már 20 éves, bármit találhatnak a mesteremberek, amit feltétlenül ki kell javítani. Ha kiderül, hogy felázott a fal, nem elég glettelni, újra kell vakolni, hogy szépen festhető legyen. Találhatnak korhadást vagy rossz villanyvezetékeket. Legyen erre tartalékunk, ha meg nem lesz rá szükség, még mindig kiruccanhatunk egy pár nap pihenésre a felújítás után.

Amennyiben bizonytalanok vagyunk az átalakítás mértékében, a változtatások helyességében, kérjünk segítséget lakberendezőtől. Előzetes látványtervek készítése nem egy óriási költség, de ha előre láthatjuk milyen lesz otthonunk, akkor sokkal jobb kedvvel viseljük a felújítás mindennapjait. Láthatjuk hol fogunk pihenni, a barátainkat megvendégelni, és ez a büszkeség már előre eltölt minket. Ha még több gondot át szeretnénk adni, kérjük fel a lakberendezőt, hogy komplett műszaki dokumentációt is állítson össze. Így ő egyeztet a kőművessel, villanyszerelővel, burkolóval, stb. Ennek ugyan díja van, de szaktudása segítségünkre lesz abban, hogy a felújítás úgy sikerüljön, ahogyan azt a rajzok alapján jóváhagytuk.


Szólj hozzá: Facebook fiókodban is megismerik véleményedet

Powered by Facebook Comments

A szerző: