Már nagynak érzik magukat az első osztályosok, hiszen hátrahagyták a kicsiket az óvodában.
Elkezdik az iskolát, és így szükségük lesz íróasztalra. Bár a tapasztalat azt mutatja, a kisiskolások még nem tanulnak egyedül, ezért leckeírásra inkább az étkezőasztal szolgál, ahol a szülők a napi házimunka közben tudnak segíteni a tanulásban, és itt van hely leülni a gyerek mellé. Ennek ellenére hasznosnak tartom, ha már a 6-7 éveseknek is van íróasztaluk.
Íróasztal kiválasztása igen komoly feladat lehet. Kisiskolásoknak kisebb íróasztalt vegyünk, és ahogy egyre nagyobb lesz, úgy lesz szüksége egyre nagyobb íróasztalra. Jó, ha a szülők tudják, minimum két íróasztalra lesz szüksége a gyereknek. Amíg kicsi, kisebb íróasztalnál érzi otthonosan magát, ugyanúgy, ahogy szeretik a kisszékeket, kuckókat. Ilyenkor még a tanulás és a játék egyformán fontos szerepet tölt be a mindennapokban, ezért mindkét tevékenységnek helyet kell hagyni a szobában.
Néhány feng shui tipp a gyerekszobába:
Az íróasztalt ne toljuk a fal elé. Ha mégis, tegyünk a falra olyan képeket, amiknek mélységük van. (pl. tájképet) Ha a falat nézi a gyerek, tanulás közben, bekorlátozza a gondolatait. Az sem szerencsés, ha ablak alá tesszük az asztalát. Ha így van, tegyünk fel függönyt, vagy ablakmatricákat, mert az utcán, kertben történő dolgok elvonhatják a figyelmét a tanulástól.
A legjobb, ha az asztalt sikerül úgy beállítani a szobába, hogy onnan rálásson az ajtóra, így nem ijesztjük meg, ha belépünk a szobába, miközben ő belefeledkezett valamibe. Jó, ha a háta mögött fal van, így lesz egy kis tanuló kuckója.
Az íróasztal mérete növekedjen együtt a gyerekkel. Ha nem cseréljük le az íróasztalt, mire 5-6. osztályos lesz, azt a tanulmányi eredményeiben fogjuk sajnos viszontlátni.
Iskoláskorú gyerekek nagyon szeretnek vendégeket fogadni, és vendégségbe menni. Ilyenkor szinte általánosnak mondható, hogy szeretnek a barátaiknál aludni, vagy a barátaik alszanak náluk. Ezért érdemes egy matraccal vagy kihúzható ággyal felkészülni erre a korra.
Tehát az iskoláskorúak szobájában kell, hogy legyen egy kisebb-nagyobb íróasztal, fiókos tárolóval és egy kényelmes székkel, egy normál méretű 90×200 cm, ha lehet kihúzható ágy. Szükségük van könyvespolcra, 10 éves kor után már felnőtt méretű ruhásszekrényre. Néhány fiókra fehérneműknek, apróságoknak. Fontosak a faliújságok, mert az iskolások ugyanúgy, mint ahogy az ovisok is, szeretik kirakni a különböző alkotásaikat a lakásban. Kiskamasz korban pedig már példaképek, kedvencek képei is kikerülnek a falra.


Szólj hozzá: Facebook fiókodban is megismerik véleményedet
Powered by Facebook Comments