Nagyon változatosan lehet kialakítani a babaszobákat, de óva inteném a szülőket attól, hogy mindenből gyerekmintásat válasszanak.
Nagyon túlzsúfolt, rendezetlen lesz tőle a szoba.
Ma már mindenből kapható gyerekmintás változat: szőnyegből, tapétából, függönyből, ágyneműből, takaróból, lepedőből, bútorkárpitból, bútorból, lámpából, sőt parkettából is.
A gyermekünk a kis szobájában éli napjai nagy részét. Ne tegyük ki őt ennek az összevisszaságnak. Hagyjuk, hogy élesek legyenek a kontúrok, meg tudjon ismerni tárgyakat. Maci mintás tapéta előtt a kiskutyája, az autós párna mellett túl sok.
Inkább a tiszta színeket, főként a pasztell árnyalatokat ajánlanám, bútorokból is az egyszínűeket, egyszerű formájúakat, hiszen úgyis hamar teli lesz a szoba mindenféle játékkal, amik hihetetlen színkavalkádot eredményeznek. Ráadásul a szülőknek ebbe sokszor nincs is beleszólásuk, hiszen a rokonok, barátok mindenféle formájú és színű játékokkal kedveskednek a gyermeküknek, amit az illendőség úgy kíván, hogy meg is kell tartani.
Egy feng shui tipp a babaszobába:
Szinte minden kisbaba kap egy pörgő-forgó játékot az ágya fölé. Ez nagyon hasznos, hiszen legelőször így ismerkednek a világgal, viszont éjszakára, amikor pihenőidő van mindenkinek, távolítsuk el. Az állandóan mozgó tárgyak megijeszthetik a mélyen alvó babát, mi is megijedhetünk akár a saját tükörképünktől is, ha félálomban érzékeljük a mozgást. Álom és ébrenlét határán megzavarhatják a mozgó tárgyak a pihenésünket, pedig mi egy mosolygós babát akarunk reggel látni! Hagyjuk hát pihenni!


Szólj hozzá: Facebook fiókodban is megismerik véleményedet
Powered by Facebook Comments