Gyerekszoba

Gyermekeink a lakást szinte észrevétlenül belakják, ha nem figyelünk oda. Ezért érdemes minél korábban saját kis kuckójukat, kis szobájukat kialakítani. Önálló és egyenrangú családtagok, akik a család közös helyiségeit ugyanúgy használják, mint szüleik. Emellett életkortól is függ, hol találjuk meg legjobban helyüket.

Az egészen kicsiket, újszülötteket, csecsemőket a szüleik szívesen tudják maguk mellett. De amint elkezd cseperedni a baba, és lassan járni majd folyamatosan rámolni kezd, ideje kis kuckóját kialakítani. Babaszoba összeállításainkban az egész picikék szobáihoz adunk ötleteket.

Óvodás korban nagyon nagy szerepet kapnak az alkotó tevékenységek, amikor felfedezik milyen eszközök vannak körülöttük, és  mi mindent tudnak velük alkotni. Valamint fontosak a szerepjátékok, mert a környezetüket utánozva tanulnak meg nagyon sok mindent. A szerepjátékok azonban a lakásban sokszor helyigényesek, a gyerekek pedig szinte örökmozgók. Szobáik kialakításához az ovisokról szóló bejegyzésünkben mutatunk néhány ízelítőt.

Iskolába menet nagy hangsúlyt kap a tanulás. De a kisiskolásoknál még ugyanúgy fontos a játék. A tevékenységek közti egyensúly megtalálására az iskolások szobáiról szóló cikkünk ad segítséget. Problémát okozhat a szülőknek az is, ha több gyermek osztozik a szobán, és így kell mindenki igényeinek megfelelni. A kicsi gyerekszobákról szóló összeállításunkban ehhez adunk ötleteket.

A tinédzserek azok, akiket még ugyan a gyerekekhez sorolunk, de szobájuk sokszor már inkább egy mini apartman, szinte egy teljes lakásnyi felszereléssel. Ők már ragaszkodnak a privát élettérhez, adjuk ezt meg nekik. Az ő szobáikhoz is gyűjtöttünk néhány ötletet.

Szólj hozzá: Facebook fiókodban is megismerik véleményedet

Powered by Facebook Comments

A szerző: